"...elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben."
(Rapülők: Nem adom fel)

Érdekel az elmúlás?
Ne legyintgess itt nekem, hogy érdekli a halált, amikor pont erről van szó.

Szóval: érdekel az elmúlás?
Naná, hogy érdekel.
Végtére is a halálnál biztosabb tényező ebben a földi létben nem létezik.

Két neves tudós, két nyolcvan éves férfi, két közéleti személy beszélget egymástól teljesen külön, de mégis egymással. Az egyik ember kedvesen kocka természettudós (ez fontos, hogy természettudós, nem valami bölcsész, jogász és egyéb), a másik ember író, pszichológus, aki kesernyésen őszinte, vadul igazságszerető és nyíltan elfogadó. Aki őket faggatta, moderálta, kételkedett és csipkelődött: Révai Gábor.

A kedvesen kocka ember Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős. (forrás: Wikipédia)

Semmiben nem hisz, ami nem mérhető, nem ismételhető meg újra és újra, nem bizonyítható be. Plafonról nézed, ahogy operálnak? És a szekrény tetején az odahelyezett tárgyat miért nem láttad meg? - teszi fel a kérdést a témáról őt faggató Révai Gábornak. Szóval, vonja le a konklúziót, mese az egész.
Végrendeletet nem hajlandó készíteni, mert véleménye szerint "halottnak kuss!" Ne intézkedjen, ne rendelkezzen, ne nyüzsögjön, nem mindegy már neki, hogy mi lesz utána?
Szó esik még az állatokról, ahol elmeséli kedvenceivel kapcsolatos halálélményeit.
Mottója azonos Popper Péterével: a haláltól nem félek, a meghalástól kicsit tartok.
"Az ember egyre inkább ... eltelik azzal, hogy öreg, és már nem sok újat tudnak neki mutatni. Már mindent megélt, mindene megvolt. Nekem nem különösebben hiányzik a sok új élmény. Úgy vagyok, mint Franz Werfel egyik hőse, aki annyira idős, hogy már minden csalódása teljesült."

A másik ember Vekerdy Tamás, újságíró, író, pszichológus, műfordító, egyetemi tanár. (forrás: Wikipédia)

Ő más véleményem van, mint Csányi Vilmos. Nem zárja a halálélmények lehetőségét, bár óvatosan operál a fogalommal. Pártolja az aktív eutanáziát, a legnagyobb ostobaságnak tartja, hogy emberek nem rendelkezhetnek ebben az országban ezzel a lehetőséggel. Miért kell orvosokat, nővéreket arra kényszeríteni, hogy titokban gyakorolják a könyörületességet? Hová gyógyítsanak gyógyíthatatlan, elképzelhetetlen módon szenvedő betegeket? Hová és minek? Természetesen az aktív eutanázia nem azonos azzal, hogy az orvosok gyilkolni kezdjék a betegeiket. A fenti kérdéssel kapcsolatban egészen elkalandozik a politika világába. Ami ma megítélése szerint történik az országban, az nagyon rossz út. Ahol minden úgy van beszabályozva, hogy a magánembernek nincs választási lehetősége méltósága megőrzése érdekében, vagy gyerekei taníttatásával kapcsolatban, az nem jó. Az állam szolgáltat, de akkor szolgáltasson, tényleg, és hagyja meg a magánember választási szabadságát. Mérhetetlenül tiszteli az individuumot, és azt a társadalmat, ahol az egyén szabadsága csak és kizárólag a másik egyén szabadságáig terjedhet.
"... lehet-e alkudozni a halállal, nem tudom. Néha az az ember érzése, hogy lehet, hogy egy kicsit lehet, hogy most még egy kicsit várjon. El tudok ilyesmit képzelni. A szívem tájékán furcsa kis szorításokat érzek? Beveszem az Aspirin Protectet, ami kis adag, száz milligrammos, és segít a vérrögök feloldásában... Holott ugye azt mondtam, hogy tulajdonképpen >>jó halálra<< vágyom, ami gyorsan végez az emberrel. Akkor meg miért veszem be?"

Két páratlan elme, óriási olvasottsággal, tudással, gyakorlati tapasztalattal a hátuk mögött, kifejti az elmúlással kapcsolatos véleményét. Izgalmas sorokban figyelheted párbajnak sem nevezhető eszmefuttatásukat.

Ők már nem egymással vitáznak.

A kötetet a Libri Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amely lehetőséget itt is köszönjük.

Most a tiéd lehet ez a könyv INGYEN! Kattints a lenti képre.

A képek forrásai: itt, itt és itt.