"Hókuszpókusz, pricc-pracc-procc, Bosszantöppön ki nem fogsz!"

Egy mesekönyv, amely kedvelői szerint jobb, mint Andersené. Főszereplője egy kislány, aki akár az író kislánya is lehetne - ha ezt indignálódva ki nem kérné magának az a lányka. Történetei mindennapi hősökből lett tárgyak, állatok és egyéb lények, amelyek csak egy gyermek (és édesanyja) képzeletében létrejöhetnek. Bármi életre kelhet: egy pár zokni, egy játék, bármi. Kedves humorral, értő bölcsességgel megalkotott mesekönyv, Főgel Alexandra bájos rajzaival: szeretni fogod. Nem csak te, a gyereked is.

Kedves Nádasi-Ozsvár Andrea, köszöntelek a Rukkola olvasói nevében. Itt tartom kezemben az idén megjelent mesekönyvedet, Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak címmel. Hogyan lesz az ember lányából mesekönyvet író személy?
Gyermekem születése után mindennapi program lett az esti mesélés.  A gyermeki igényekhez igazodva először csak kicsit írtuk át az olvasott meséket („ne nyuszi legyen benne, hanem valami más!” – Mondjuk Pimpirimpi? – Az jó lesz!” ), majd a lányom vérszemet kapott és egyedi meséket követelt („mesélj a csigáról és a betonkeverőről, de mézeskalács is legyen benne!”). Olyan meséket, amik érdekesek, de nem félelmetesek, amik viccesek, és lehetőleg legyen benne az összes barátja. A feladat adott volt, az alaptémát pedig a mindennapi életünk rejtélyei és küzdelmei szolgáltatták: a folyamatosan eltűnő fél pár zokniktól a számítógép elé ragadós szülőkön át, a napi szinten halmozódó rendetlenségig számos témát beleírtam a mesékbe. Amikor a lányom iskolás lett, az iskolai küzdelmeket is beleírtam, mert nem könnyű ám tökéletes köröket rajzolni!
Szóban bármikor, bármiről, bármit elmesélek, leírni a történeteket viszont igazi szenvedés a számomra. Egy szülő azonban sok mindenre képes a csemetéjéért, a lányom pedig annyira szerette a kitalált történeteimet, hogy ismétléseket követelt. Mivel rendszerint hézagosan emlékeztem az előző este kitalált történetekre, egy idő után erőt vettem magamon, és leírtam őket.

 Rebi létező személy, akinek a neve fémjelzi a kötet címét?
Tulajdonképpen igen, de ez titok. Ha Rebeka eredeti példányát megkérdezed, hogy róla szól-e a kötet, ő tagadni fog a végsőkig. Rebeka tulajdonképpen a lányom, de megtiltotta nekem, hogy a főhős az ő nevét kapja, így a nevéhez hasonló csengésű nevet kerestem.

Miért éppen Bosszantöpp? Vagy Nyálkacsápos Fondorka? Mitől Zebulon a zokni? Honnan a nevek?
Szeretem az olyan neveket, amik önmagukban is történetek. A mai napig előfordul, hogy elábrándozom rajta, milyen életet is élnék, ha másként hívnának. Egy Gyopárka egészen biztos más életet él, mint egy Andi, más ruhákat hord, másként viselkedik.
Amikor mesét írok, gyakran először a név jut az eszembe, és aztán a történet hozzáírja magát. Így volt ez Zebulonnal is, a zámpírzoknival, akinek a neve onnan indult, hogy épp titkos jelszónak való nevet keresgéltem a naptárban, és megakadt a szemem Zebulonon. Sosem ismertem egyetlen Zebulont sem. Milyen is lehet egy Zebulon, gondoltam magamban? Biztosan csíkos. És még? Vámpíros-zámpíros-zoknis, és mindenképpen kitartó, egy Zebulon egyszerűen nem lehet másmilyen. És a mese már írta is saját magát.

A könyv magánkiadásban jelent meg. Miért?
Amikor elkészültem az első kötet meséivel, elküldtem őket a mesekönyv kiadásával foglalkozó kiadóknak, és az eredményre a mai napig büszke vagyok, hiszen több választ is kaptam, és  az egyik legnagyobb kiadónál személyes beszélgetésre is sor került. A kiadó szerkesztői azonban szerették volna, ha átírom a meséket, úgy, hogy jobban eladhatók legyenek, alkalmasabbak legyenek egy „piaci rés” betöltésére. El is kezdtem átírni a történeteket, de írás közben egyre szomorúbb lettem, úgy éreztem, ezek már nem igazán az én alkotásaim. A kiadói beszélgetés időpontjára kb. 50 kisgyermek olvasta a meséimet, és szerették őket eredeti formájukban is, ezért merészet gondoltam, és belevágtam inkább a magánkiadásba. Nyilván sokkal előbbre jutottam volna egy nagy kiadói marketing-gépezettel. De amikor egy kisgyermeknek személyesen adod át a mesekönyvet, és ő felkiált, hogy „jaj, de szép! Anya, mikor olvasol belőle?” – azt a pillanatot nem cserélném el semmivel.

Ki illusztrálta ezt a szép könyvet? Hogyan találtál rá az illetőre?
Főgel Alexandrának köszönhetjük a fantáziadús, mesei akvarelleket. Egyszer a meska.hu-n jártamban rácsodálkoztam egy tányéralátétre, amin izgalmasabbnál izgalmasabb lények voltak. Írtam Alexandrának, aki kis vonakodás után el is vállalta a feladatot. Nagyon szerettem-szeretek vele dolgozni, gyanúm szerint ő is a Varázsvilágból szabadult el, még az is lehet, hogy tündér, ugyanis képes a gondolatolvasásra: én elképzelem a szereplőket, ő pedig majdnem olyanra rajzolja őket, ahogyan az én gondolataimban megjelennek.

Az eltelt időszakban kaptál visszajelzéseket a könyvedről? Kiktől? Mit mondtak?
Az egyik legjobb dolog abban, ha személyesen tartod a kapcsolatot az olvasókkal, a visszajelzések. Az olvasók elérhetnek a honlapomon keresztül is (www.noamese.hu), de leggyakrabban a Facebook oldalamon (facebook.com/noamese) és személyesen érkezik visszajelzés. A gyerekek nagyon szeretnek üzenni, ami külön öröm a számomra, a legkedvesebb „értékelésem” egy háromgyermekes esztergomi családtól származik, ahol a gyermekek azt mondták tanítónő édesanyjuknak, hogy „Anya, ez jobb, mint Andersen, ezentúl ezt olvassuk”. Az anyukák reakcióinak is nagyon örülök, mert így más szülők meseválasztási szempontjait is jobban megismerem – egy budapesti anyuka például azt írta nekem : „Ádámmal ötödször olvassuk el a kötetet, ő azért szereti, mert vicces, és pedig azért, mert tanulságos, a Zebulonos mese kitartásra tanítja”. Nagyon értékesek számomra az óvodapedagógusok, tanítók és könyvtárosok véleményei is, hiszen ők „szakmai szemmel” is nézik az írásaimat. Amikor a óbudai óvónéni megüzeni, hogy abba ne hagyjam az írást, kellenek az ilyen mesék, amik a felnőtteknek és a gyermekeknek is szórakoztatók, ugyanakkor elgondolkodtatók, olyankor újabb lendületet kapok a következő mese lejegyzéséhez.

Mit csinálsz, amikor éppen nem írsz?
Főállásban egy bank informatikai részlegén, tesztelőként dolgozom, munkaidőn kívül pedig  háztartási menedzser vagyok, valamint egyszemélyes, szórakoztató cirkuszi világszám a lányom számára. Amikor akad egy pillanat szabadidőm, szinte azonnal olvasni kezdek, mert súlyos könyvmolyitiszben szenvedek, ha pedig további pillanatnyi szabadidőm akad, akkor írok egy fél mesét.

Kedves Andrea, köszönöm szépen a beszélgetést.

Most a tiéd lehet ez a könyv INGYEN! Kattints a lenti képre.

A könyvet és az interjút illusztráló képeket a szerző bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet ez úton is köszönünk!