Néha felteszik nekem a kérdést régi, távoli ismerősök, amikor tudatosul bennük, hogy kvázi hobbiszinten (még mindig) olvasok. Persze nem állok le egy hosszabb magyarázatot eszkábálni - nem érdekelné őket, és lehet, nem is tudnám hirtelen megmagyarázni. De sokszor vetődik fel bennem is a kérdés, sok másikkal együtt.

Az olvasás szeretete gyerekkoromból jön, gyakorlatilag amióta az eszemet tudom (úgy két hónapja), mindig is szerettem olvasni. (Na jó, nem két hónapja olvasok, hanem kb. két évtizede). Az intenzitás persze változó. Sokféle hobbim van egyébként, szeretek alkotni, kreatívkodni (most ismerkedem épp az olajfestéssel, amit eddig sosem volt merszem kipróbálni: jelentem, épp olyan, mint akvarellel vagy üvegfestékkel festeni, pont ugyanazok a mozdulatok, meg minden, csak az olaj tényleg heteken át szárad! Hihetetlen!), sokat járunk párommal moziba, vagy csak sétálni, szeretek sütni-főzni is, vagy csak beszélgetni, játszani, és van egy pár macskám is. Ja, és aktív (többé-kevésbé aktív) moly is vagyok. A rukkola mellett persze.

De mindezek közül az egyik legfontosabb és legfőbb az olvasás. Reggel és hazafelé a buszon/vonaton/metrón, vagy egy-egy szabad félórában, vagy este alvás helyett előtt, vagy főzés közben, amíg várom hogy felforrjon ez, megsüljön az, elképzelni sem tudom olvasás nélkül ezeket az időszakokat. Hogy miért? Jó kérdés, az olvasás egy alapvetően magányos elfoglaltság, talán azért is szerettem mindig is, mert a mi családunk elég nagy, alig volt olyan, hogy bárki is egyedül lehessen, márpedig nekem erre mindig volt igényem. De olvasás közben általában nem zavartak. Meg aztán nem elhanyagolható a tény sem, hogy hány és hány új történetet, kultúrát, világot ismerhetek meg általa, vagy csak szórakozhatok egy jó egy kellemes olvasmányon, vagy megrendülhetek egy drámain.

Épp a minap olvastam, hogy hogyan is reagál az agyunk olvasás közben. Ha pl. egy szereplő kilép az utcára, az agyban azok a részek aktiválódnak, mintha mi is kilépnénk vele az utcára. Az olvasó és olvasni szerető ember alapvetően megértőbb, elfogadóbb és empatikusabb, mert olyan helyzeteket, élettörténeteket él meg és ismer meg az olvasás által, amilyeneket a saját életében nem lenne lehetősége. És így nyer értelmet a mondás, miszerint az olvasó ember ezernyi életet is megél. Mert egy kicsit ott van a frontvonalon, egy kicsit átéli a halálos betegséget, egy kicsit érzi, milyen elveszíteni valakit vagy megtalálni másvalakit.

Száz szónak is egy a vége: mindig is szerettem olvasni. És ha van, amire alapvetően nem sajnálom, az a jó étel (vagy csak az alapanyaga), a macskáim, és a jó könyvek. Szeretek a könyvesboltokban nézelődni, és szeretem ott helyben megvenni a könyvet, még ha így kicsit drágább is, mintha neten rendelném, mert így én magam választhatom ki azt a példányt, amit majd a polcomon szeretnék tudni (vagy nem, és rukkolom inkább, de ez olvasás közben derül ki úgyis).

És hogy jön ide a rukkola? Pár évvel ezelőtt találtam rá, már nem is emlékszem, hogyan. Aktív követője voltam néhány könyves blognak, és időről időre belefutottam olyan szakszavakba, hogy ezt a könyvet happoltam, azt meg inkább rukkoltam, nem is értettem, miről van szó, de sosem kerestem rá, mert épp az adott vélemény érdekelt a könyvről. Aztán belefutottam, és annyira megörültem neki, hogy végre megszabadulhatok a nagy rakás, már nem kellő könyvemtől, ami csak foglalja a helyet az újabbak elől! Az meg hab a tortán, hogy a pontokért én is kapok könyveket! Első néhány nap huszonpár könyvet rukkoltam, és szerencsém volt, az első happolóim egyike, egy kedves rukkolina felajánlotta, hogy segít eligazodni a minél olcsóbb postázás világában - így másnap meg is ismerkedtem a postakész borítékokkal.

A rukkolázás a mai napig tart, néha kicsit kevesebb, néha kicsit több kedvvel. És ehhez hozzájön az, hogy a rukkola által megismertem és tagja lettem egy olyan közösségnek, ahol már nem magányos elfoglaltság az olvasás.

Szóval miért is olvasok? Pontos választ még mindig nem tudok adni. De legfőképp: miért ne?