Arkagyij és Borisz Sztrugackij – Piknik az árokparton

A „furcsa” nem a legmegfelelőbb szó a Zónára, talán még a „más” sem fejezheti ki kellőképpen, mit is jelent ez a hely az embereknek. Lényegében még a tudósok is csak találgatnak, vajon mi lehet, mivel van tele, milyen célból került éppen oda, ahol van. Történetünk leginkább Redrick Schuchart, azaz Róka köré fonódik. Az ő életébe kapunk bővebb betekintést húszas éveitől kezdve. Róka sztalker, aki abból profitál, hogy nap- mint-nap a zóna veszélyes zugait járja, nappal törvényesen, éjszaka törvénytelenül, és igyekszik minél több értékes dolgot kihozni onnan. Tevékenysége két részből áll: az egyik legális, amivel a tudományt szolgálja, a másik illegális, saját egzisztenciája érdekében végzett munka, ahol úgy ad túl a megszerzett "szajrén", ahogy tud. Kocsmárosnak, rivális nagyvállalatnak, magánszemélynek, bárkinek felkínálja, aki fizetni tud érte.

A Zóna tárgyainak működése, létrehozásuk célja emberi aggyal felfoghatatlan: a tudósok és más emberek csak kisebb hányadukat képesek felhasználni, más részük meg hulladéknak tűnik. Maga a hely veszélyes anomáliáktól hemzseg, amelyek a legjobb esetben azonnal végeznek a tejfelesszájú sztalkerekkel (a legrosszabb esetet nem akarod tudni). A sztalker foglalkozás. Az első pár évben mindenki, aki ezt a pályát választotta, nemes célt szolgál: kutatóközpont munkatársa, a tudomány fejlődését segíti elő. Csak később éreznek rá a Zóna illegális kihasználásával saját részükre szerezhető profitra. Persze, ennek a haszonnak megszerzése nem könnyű kenyér: csúnya börtönbüntetés jár annak, akit rajtakapnak a seftelésen.

Kora ellenére ez a könyv teljes mértékben befogadható, érthető modernnek, korszakalkotónak nevezhető. A tudósok igyekeznek megmagyarázni a Zóna jelenségét, és az ilyen párbeszédek során, még ha nem is tudjuk meg az igazat, rendkívül érdekes gondolatokat hallhatunk. A cselekmény kellő mértékben adagolja az akciót és a gondolkodós részeket - bár harcról nem beszélhetünk, a szerzők tökéletesen tudták mitől lesz izgalmas egy esemény. A szereplők nagy hányadával nem fogunk tudni azonosulni, céljaik kissé homályosak, főbb gondolataikat ismerjük csak meg, így maga az olvasó is gondolkodásra van kényszerítve. Valahogy én magam is úgy éreztem, mintha ráhatással lehetnék a történetre, a befejezésnél pedig már biztosan tudtam, hogy én magam is ott vagyok a híres „Kívánsággépnél” és leginkább minden az én fejemben dől el. Olyan interakcióba léptem a történettel és a nyitva hagyott kérdésekkel, amilyet korábban nemigen tapasztaltam. Annak ellenére, hogy számos sci-fihez volt már szerencsém, ez a lassacskán porosodó, elfeledett mű olyan titkokat, meglepetéseket tartogat az olvasói számára, amire nem is igen gondolnának.

Az oldalak gyorsan leperegtek a szemem előtt, de eközben én magam is a Zónába kerültem, Róka, Keselyű és a többiek oldalán jártam a „Piknik az árokparton” Zónáját, kincsek után kutatva, és saját elmémben a legbelső énemet vizsgálva. Vajon én mit találnék odabenn? Akaratlanul is beleképzeli magát az olvasó az adott helyzetbe, és mivel a regényben nincs se jó, se egyértelműen rossz, a szituáció tökéletesen elhelyezi őt is a világban.

És hogy mitől nem hat gagyinak a kora ellenére? Nem akar semmiféle világmegváltó, jellemzően sci-fi környezetet megteremteni valamilyen más faj, vagy eszköz bevezetésével. Nincsenek lézerágyúk, furán leírt, megnyúlt fejű csápos idegenek, csészealjak, repülő gördeszkák. A fantáziát meglepően rövid pórázon tartották az alkotók, és inkább kérdeztek, mint megpróbáltak valami univerzális kulcsot adni az olvasó kezébe, amivel majd megérthet mindent, mindenkit. Mert ez nem létezik. Csupán egy személy már bonyolultabb annál, hogy megérthessük tökéletesen. Sokszori olvasásra jöttem rá, hogy nincs félbehagyva a könyv, hogy az összes válasz ott van a fejemben elrejtve, és szép lassan kerültek a helyükre az elemek, amelyekkel nem dobálóztak a Sztrugackij fivérek.

Könyv a film ellen?
1979-ben készült egy Sztalker című film Andrej Tarkovszkij rendezésében, ami megálmodásának hajnalán a Piknik az árokparton-t hívatott képernyőre vinni: azonban szép lassan egyedi, teljesen más koncepció született. Sok regényből forgatott film azon bukik el, hogy a rendező, producerek képtelenek ésszerű kompromisszumokat kötni a szerzővel, aki inkább kihátrál a projekt mögül, minthogy a nevét adja hozzá. Esetünk épp ennek az ellentéte. A Sztrugackij fivérek aktívan részt vettek a film elkészítésében és támogatták Tarkovszkijt új ötletében, így két teljesen különböző történetet kaptunk a végére.

A könyv 1972-77 közt íródott, voltak ennél korábbi, még befejezetlen változatai is. Nekem Földeák Iván 1984-es fordításához volt szerencsém és egy-két régiesen csengő szón kívül semmi sem zökkentett ki a hangulatból.

Bátran ajánlom ezt a művet mindenkinek. Izgalmas, szövevényes, intelligens módon önreflektív, és bravúrosan bevonja az olvasót is a történetbe. Egyszersmind kortalan alkotás.

Értékelésem: 10/10

A képre kattintva megtalálod a könyv fülszövegét:



képek:
stalker.wikia.com
sf.co.ua